A gyász az élet velejárója, egy természetes folyamat. Ugyanakkor nem csak akkor jelenik meg, ha elveszítjük egy közeli hozzátartozónkat, hanem akkor is, ha nagy változások következnek be életünkben, amelyek elmúlással járnak. Ilyen lehet a költözés vagy a válás. Ilyen esetekben is veszteségélmény ér minket, amit lelki változások kísérnek, amelyek akár hosszú hónapokon keresztül elhúzódnak. Habár az előbb említett változások is veszteségélménnyel járnak, a legmegrázóbb, ha valamely hozzátartozónkat veszítjük el. A fájdalom még nagyobb, ha hirtelen, váratlanul következik be a haláleset, esetleg gyermeket veszítünk el.

Minden ember másként gyászol, azonban az általánosságban elmondható, hogy a gyász egy komplex lelki folyamat, mely hosszú hónapokig, de leginkább egy évig eltart. Nem hiába tartott egykor egy évig a gyászév, amíg a gyászoló feketében járt. Ennyi idő kell ahhoz, hogy elfogadjuk a veszteséget és beálljon egy fajta új egyensúlyi helyzet. Habár sokan azt gondolják, hogy a gyász a halálhír megérkezésével együtt kezdődik, azonban nem ritka, hogy már a halál bekövetkezését megelőzően megkezdődik egy úgy nevezett megelőző gyász. Ekkor a gondolatainkban már megjelenik a halál, illetve az a fajta szorongás, hogy képesek leszünk-e túllendülni ezen a nehéz időszakon, újra élni az életünk a szeretett személy nélkül. A halálhír megérkezésével üresség, bénultság érzet lesz rajtunk úrrá. Az első napok és különösen órák elutasítással telnek, nem akarjuk elhinni, hogy bekövetkezett a haláleset. A szerettünk elvesztését alig bírjuk elhinni, így nem ritka, hogy úgy viselkedünk, mintha mi sem történt volna. A környezet ezen rendszerint megrökönyödik. Ez egy természetes elhárító mechanizmus, amely segít enyhíteni a veszteség okozta sokkot.

Ezt követően egy úgy nevezett fegyelmezett időszak következik, mely általában a temetésig tart. Ekkor igyekszünk megfelelni a környezet elvárásainak és nem összeomlani. Megszervezzük a búcsúszertartást, közöljük a haláleset hírét. Jó, ha van vagy vannak olyan családtagok, barátok, akikre lehet támaszkodni. A temetés során újra felerősödik a veszteség érzés, majd utána jön az emlékezés időszaka. Ekkor rengeteg érzelmet élünk át, nem csupán szeretetet és ragaszkodást érzünk, hanem akár haragot, bűntudatot, fájdalmat is. Az sem ritka, hogy haragszunk az elhunytra, máskor saját magunkra, esetleg a rokonokra vagy akik nem vettek részt az ápolásban, pedig szerintünk elvárt lett volna, esetleg az orvosokra vagyunk mérgesek. A következő időszakban intenzíven kommunikálunk az elvesztett szerettünkkel. Megosztjuk vele a mindennapjaink, tanácsot kérünk, keressük a közös pontokat, emlékeket, helyszíneket. Az utolsó szakasz a leválás, amikor megbékélünk a veszteséggel és visszatalálunk önmagunkhoz és a külvilághoz, kialakítjuk az új viszonyunk az élettel.