Ezekre a szempontokra figyeljünk a cigaretta tartó kiválasztásakor

Noha már régóta köztudott, hogy a dohányzás nem épp a legegészségesebb szokás, a szakemberek intelmei ellenére is rengetegen hódolnak ennek a szokásnak. Ez persze valahol érthető, hiszen eredete a régi időkre nyúlik vissza, így bizonyos szempontból része a kultúrának. Ám egyáltalán nem mindegy miként űzzük, hiszen bizonyos kiegészítőkkel jóval komfortosabbá tehető a füstölés.

Aki rendszeresen dohányzik, annak egy cigaretta tartó beszerzése például feltétlenül ajánlott. Persze kellő körültekintéssel a gyári csomagolás is ellátja célját, ám elég egy óvatlan mozdulat és máris azon kapjuk magunkat, hogy a zsebünkben lévő szálak teljesen összenyomódtak, vagy rosszabb esetben el is törtek. Egy cigaretta tartó segítségével az ehhez hasonló balesetek könnyedén megelőzhetővé válnak. Míg ugyanis a sima papírdoboz a legkevésbé sem képes ellenállni a külső behatásoknak, addig a fémből készült modellek tervezésénél erre a kérdésre kiemelt figyelmet fordítottak. Mielőtt azonban a vásárlás mellett határoznánk, néhány tényezőt mindenképp vizsgáljunk meg alaposan.

Az egyik ilyen az optimális méret. Egy cigaretta tartó esetében ugyanis nem csak az jelent kardinális kérdést, hogy kellő mennyiségű szálat magunkkal tudjunk vinni benne, hanem az is, mindezt kényelmesen tehessük meg. Ennek tükrében a legtöbb esetben a hagyományos, 20 szálas kivitel lesz a nyerő. Az ennél nagyobb cigaretta tartó kapcsán már fennáll a veszélye annak, hogy nem fér el a zsebünkben, ez pedig idővel azt eredményezi majd, hogy egyáltalán nem használjuk, így pedig teljesen feleslegessé válik. Ugyancsak fektessünk kiemelt figyelmet a dizájnra is. Elsőre ez talán másodlagos kérdésnek tűnhet, ám ha nem tetszik a választott cigaretta tartó, akkor nem szívesen vesszük majd elő, ami szintúgy azzal járhat, hogy a fiók mélyére süllyesztjük. A kínálat ma már óriási, ezért szánjunk időt a választék áttanulmányozására.