Felújítás Budapesten az alaptól a tetőig!

Általában minden házban, lakásban, üzlethelyiségben valamikor sor kerül a felújításra. Legyen szó arról, hogy már elavult egy helyiség vagy arról, hogy új arculatra van szükség, a felújítás során végzett munka mindent meghatároz.

Felújítás Budapesten gyorsan és egyszerűen az alaptól a tetőig. Amikor úgy döntünk, hogy fel szeretnénk újítani a tetőt, a konyhát, a padlót, a fürdőszobát stb., fontos, hogy egy olyan csapatot válasszunk, akik már több éves tapasztalattal rendelkeznek és nagyon jó szakemberek, hiszen minden rajtuk múlik. A Fruity Life Kft. már több mint tíz éve működik sikeresen és az évek során jelentős fejlődést mutat. Az itt dolgozó szakemberek több mint négy éve filmes projektmunkákat, díszletépítői feladatokat is vállal, ami bizony óriási kihívás és számos előnye van. Olyan új építőanyagokkal és módszerekkel dolgoznak, amelyeket sok más építőipari cég nem alkalmaz. Egy filmes projektmunka során olyan elképzeléseket kell megvalósítani, ami sokszor lehetetlennek tűnik. Ezen a téren szerzett tapasztalat nagyon sokszor jól jön bármilyen lakás, ház vagy akár üzlethelyisége felújításánál is. A modern és korszerű megoldások ismerete és alkalmazása lehetővé teszi a megrendelő elképzeléseinek megvalósítását.

Az ingyenes helyszíni felmérés után a megrendelő megkapja a tételes költségvetést és az ütemtervet a felújításról. A csapat munkakörébe beletartozik a felújítás során összegyűlt bontási hulladék elszállítása, az építési anyagok beszerzése és a helyiség kitakarítása is. A minőségi munkavégzés és a pontosság szintén alapfeltételeknek számítanak. A www.felujitasportal.hu weboldalon mindenről részletesebben olvashat. Abban az esetben, ha bármilyen kérdése lenne, hívja a +36-30/343-94-87-es telefonszámot, vagy írjon emailt az info@felujitasportal.hu email címre.

Vélemény, hozzászólás?